A-tól G-ig, azaz tájékoztatás az új energiacímkékről

Jól ismered őket. Akárcsak az Európai Unió fogyasztóinak 93%-a. Az energiacímkék az Unió által létrehozott eszközök, amelyek célja a legkörnyezetkímélőbb berendezések népszerűsítése. Most újból meg kell őket tanulni. Aggodalomra nincs ok, nem lesz nehéz.

Miért változnak a címkék?

Az első energiacímkék hűtőberendezéseken jelentek meg a 90-es években.– az értékesítésben akkoriban az E energiaosztály volt az uralkodó. A háztartásigép-ágazat innovációinak köszönhetően egyre magasabb osztályokba kerültek a háztartási készülékek, és amikor a hagyományos skála a végéhez ért, kibővítették a legmagasabb osztályt plusz jel(ek) hozzáadásával. Így alakultak ki az A+, A++, A+++ energiaosztályok. Eljött azonban a pillanat, amikor ez az osztályozási mód már nem elegendő – a további technológiai fejlődésnek teret engedve az EU a pluszok eltörléséről és az eredeti A-G skálához való visszatérésről határozott. Ezért az Amica készülékeken már az új energiaosztályozási skála címkéit találod.

A bevezetett szabályok célja a címkék jobb olvashatóságának a biztosítása és hely nyújtása még hatékonyabb termékek számára. A változások 2021-ben kerülnek bevezetésre, de nem fog minden címkézett termékcsoportra vonatkozni.

Az új címkék kinézete

Mi változik
•    Eltűnnek a pluszok, új energiaosztályok (A-G) jelennek meg, melyek új színekkel lesznek jelölve – a korábbival megegyező hatékonyságú termék át lesz sorolva másik osztályba,
•    Az „A” osztályba kerülnek a legkorszerűbb készülékek,
•    Megjelenik egy QR kód, amely a termék internetes adatlapjára irányít az EPREL adatbázisban,
•    Új piktogramok jelennek meg, amelyek az adott készülék jellemzőiről nyújtanak tájékoztatást,
•    Megjelenik a zajosztályozási skála – a leghalkabb készülékek kerülnek az „A” osztályba, a leghangosabbak a „D” osztályba,
•    Megváltoznak a készülékek, pl. mosógépek és mosogatógépek paramétereinek kiszámítására vonatkozó szabályok.

Mi nem változik
A termékek hatékonysága. Nem változik környezetkímélő jellegük mértéke, de új energiaosztályokba lesznek átsorolva (új színnel lesz jelölve).

Új címke pluszok nélkül – a skála átméretezése / Vissza a múltba, de a skála módosításával
Az új uniós jogszabályok visszaállítják a húsz évvel ezelőtti energiahatékonysági skálát – A-tól G-ig, plusz jelek nélkül. A címkék tehát a fogyasztók számára sokkal olvashatóbbak lesznek.

A plusz jelek eltörlése a termékhatékonysági skála átméretezését vonja maga után. Következésképpen a legmagasabb A+++ osztályú termékek a C vagy más osztályba kerültek, az A+ osztályúak pedig akár a G osztályba is kerülhetnek. Nincs azonban egyetlen szabály a skálamódosítás következtében történő betűmódosításra vonatkozóan – annyi a kikötés, hogy az A és B osztályok a legújabb, még takarékosabb modellek számára vannak fenntartva. A gyártók – köztük az Amica – folyamatosan dolgoznak a technológia fejlesztésén, ez azt jelenti, hogy a piacon csak a legmagasabb osztályokba tartozó modern termékek jelenhetnek meg. Egyes nagyobb követelményű termékcsoportok esetében előfordulhat az is, hogy egy készülék sem lesz belőlük a B vagy az A osztályban.

Energy labels
Fontos!
A legmodernebb technológiákkal rendelkező készülékek sárga, narancssárga vagy piros osztályokba is kerülhetnek, nem csak „zöld” osztályba, ahogyan ez a korábbi címkéken volt.

QR kódok
Minden új címke QR kóddal van ellátva, amely beolvasás után az adott modell fogyasztói információit tartalmazó weboldalra irányít Téged. Itt lesznek elérhetőek az automatikusan generált elektronikus címkék és elektronikus terméklapok is.

2019 óta minden olyan készülékmodellt, amelyre vonatkoznak az energiacímkékről szóló re vonatkozó jogszabályok – új és régi modellt egyaránt – nyilvántart az EPREL uniós adatbázisban. Minden modellnek van saját weboldala a felhasználóknak szóló információkkal, a weboldalra irányító, a gyártó vagy importőr által generált link a címkén lesz elhelyezve QR kód formájában. A régi, azaz QR kód nélküli címkékkel rendelkező készülékek kikereshetők az adatbázisból.

Energiatakarékosság
A gyártói ambíció nem mindig elég. A fogyasztói választások adnak löketet újabb innovatív megoldások kutatásához. Így a húsz évvel ezelőtt legnépszerűbb, C energiaosztályú hűtők helyébe modern A+++ hűtők kerülnek, amelyek körülbelül 80%-kal kevesebb villamos energiát fogyasztanak. Ne feledd: Vásárlói döntéseidnek hatásaként új termékek mászhatnak fel a hatékonysági listán. Az Amica mindennél többre tartja a Te igényeidet.

Kérdések és válaszok

Milyen termékekre vonatkozóan változtak meg az Európai Unió energiacímkékre vonatkozó jogszabályai?
Az új szabályok mosogatógépekre, mosógépekre, mosó-szárítógépekre, hűtőkre, borhűtőkre és fagyasztókra vonatkoznak. A gyártók 2020 novembere óta helyezik el rajtuk az új címkéket, így az áruházakban kihelyezett címkék gördülékenyen cserélhetők le 2021 márciusában. Az új, QR kódos energiacímke 2021. március 1-jén lép hatályba, addig a régi címke lesz az érvényes.

Annak az A+ energiaosztályú mosógépnek, amit most vettem, miért szerepel E osztály az új címkéjén?
A mosogatógépekre, mosógépekre, mosó-szárítógépekre, hűtőkre, borhűtőkre és fagyasztókra vonatkozó EU jogszabályok módosultak. Az összes ilyen készülék az új energia-besorolási skálával rendelkező címkét kapott. A skálamódosítás folyamán a korábban működő pluszok eltávolítása volt a fő szabály és az a feltevés, hogy a legmagasabb, A és B osztályokat az eddigieknél még hatékonyabb készülékek számára kell fenntartani. Következésképpen, egy A+++ osztályú modell akár a D osztályba is kerülhet anélkül, hogy a hatékonysága változna.

Miért változik az energiahatékonysági osztály ilyen nagy mértékben?
Az új EU energiacímke azért került bevezetésre, hogy lehetővé tegye a fejlettebb technológiájú háztartási készülékek megkülönböztetését. Hatékonysági szintjüktől függően lesznek besorolva az energiacímke különböző osztályaiba. Az uniós munkáltatók úgy határoztak, hogy módosítják a korábbi skálát, a magasabb osztályokat üresen hagyva – így lesz hely a készüléktervezés jövőbeni fejlesztésének. Nem létezik egyszerű átváltási táblázat a régi és az új osztályozás között, mivel az új energiacímke új vizsgálati módszeren alapul. Ezért a háztartási készülékek az új energiacímke keretein belül másként lesznek osztályozva. A termék energiahatékonysága azonban változatlan marad. Csak az osztálya (értékelése) változik, vagyis az energiacímkén szereplő betűjel.

Miért találtam a nemrég vásárolt háztartási gépem csomagolásán két címkét, két eltérő osztállyal és értékkel?
A mosogatógépekre, mosógépekre, mosó-szárítógépekre, hűtőkre, borhűtőkre és fagyasztókra vonatkozó EU jogszabályok módosultak. Az új, QR kódos energiacímke 2021. március 1-jén lép hatályba, ezért addig a dátumig figyelmen kívül hagyható. Azonban az, hogy az egyik címkén pl. A+++ jelölést látsz, a másikon pedig F betűt, nem azt jelenti, hogy a megvásárolt készülék különbözik attól, amit a boltban vagy a weboldalon láttál. A termék hatékonysága nem változik. Csak az osztálya változik, vagyis az energiacímkén szereplő betűjel.

Az új címke hozzájárul-e az energiatakarékosság növeléséhez?
Van benne ilyen lehetőség. Ha megnézzük azt a fejlődést, amit az ipar produkált az energiacímkék 25 évvel ezelőtti megjelenése óta, találunk jó példákat. A mai hűtő a húszéves modellek áramfogyasztásának mindössze az egynegyedét fogyasztja, mosogatógép használatával pedig a kézi mosogatáshoz képest körülbelül az energia egyharmadát tudjuk megspórolni. Európában a háztartásigép-gyártók évente 1,4 milliárd eurót költenek a fenntartható fejlődés szolgálatában végzett kutatásra és fejlesztésre.

Új címkével rendelkező hűtők és mosógépek mellett az üzletben miért vannak régi címkével ellátott hűtők és mosógépek?
Kivételes esetekben a jogszabályok engedélyezik a készülékek régi energiacímkével történő értékesítését. Ilyenek például azok a termékek, amelyek gyártása 2020. november 1. előtt megszűnt, és nem készültek hozzájuk új címkék. Az ilyen készülékek 2022. november végéig értékesíthetők régi címkével.

Mennyire van lehetőség további energiamegtakarításra?
Az energiamegtakarításra nagy lehetőségek nyílnak, főként olyan termékek esetén, amelyek még nem nyerték el megérdemelt népszerűségüket. A mai mosogatógépek például a kézi mosogatáshoz képest egyharmaddal kevesebb energiát fogyasztanak, és a kézi mosogatásnál felhasznált vízmennyiség egytizedét fogyasztják. Az energiahatékonyság azonban csak egy része a fejlődésnek. A jövő az intelligens készülékekben rejlik – például olyan hűtőkben, amelyek segítenek megelőzni az élelmiszer-pazarlást, vagy olyan készüléktípusokban, amelyek önállóan állítják be az igényekhez igazodva a hőmérsékletet. Az Amica már konkrét lépéseket tett ebbe az irányba.

Az új címke könnyebben érthető, mint a régi címke a pluszokkal?
Az új címke bevezetésének egyik fő célja a nagyobb átláthatóság volt. Minden jel arra mutat, hogy ezt a célt sikerült elérni.